CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

Hírek napjainkban
Archívum - 2014. február

újabb kép

Adél újabb képet osztott meg instagram & facebook oldalán!

Jó ez a nap. Nektek is? :)) - Írta

Image and video hosting by TinyPic

újabb képek

Adél három darab képet osztott meg instagram & facebook oldalán!

Ilyen Power Plate még egy a környéken nincsen!! :)))) - Írta Adél

Image and video hosting by TinyPic

Végre elérhető, letölthető a Forog a film c. dalom!!!! ;) Nektek szóóól!!!   - Írta Adél

Image and video hosting by TinyPic

Végül pedig a belevalóvilág stúdiójában is készült egy kép!

Image and video hosting by TinyPic

nézd vissza - belevalóvilág

Image and video hosting by TinyPic

A tegnapi napon a belevalóvilágot Adél vezette, mint műsorvezető, ezért elhoztam azt a linket, amin visszatudjátok nézni!

Megismerhettük Teo egyik barátnőjét, és megnézhettük, hogyan búcsúztatták el kabalaállataikat a Villalakók.

kattints ide a linkért

letölthető - forog a film

ADÉL HIVATALOS FACEBOOK OLDALÁN OSZTOTTA MEG A LETÖLTÉSI LINKET!! Osszátok, töltsétek!

Végre elérhető és letölthető a Forog a film c. dalom !!! Osszátok és töltsétek le minél többen,hiszen ez nektek szóóóóól !!!!! Szép estét kivánok mindenkinek!!

Image and video hosting by TinyPic

a letöltésért katt ide

Adél nem hisz az online szerelemben

Adél megtalálható a Bors újságban, ahol arról mesél, hogy nem hisz az online szerelemben.

Image and video hosting by TinyPic

nézd vissza - belevalóvilág

Image and video hosting by TinyPic

Vasárnap láthattuk az RTL II csatornán a belevalóvilág legelső részét , amelyben Adél is felbukkant, mint műsorvezető. Elhoztam azt a linket, amelyen visszanézhetitek a belevalóvilágot.

Csobot Adél és Béci a ValóVilág 6 első kiesőjével, Lacival beszélgettek az őszinte férfi jövőjéről, a Villa-létről és a barátságok alakulásáról.

kattints ide

instagram kép

Adél megosztott egy újabb képet, amely a Való világ stúdiójában készült!

Image and video hosting by TinyPic

Közellenség lett Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Kommentelők és egykori villalakók támadják a legnagyobb közösségi oldalon az énekesnőt.

A nemrég új frizurára váltó Csobot Adélt már a 2013-as X-Faktor idején is számtalan kritika érte amiatt, hogy ő – és nem pedig egy régi motoros – lett a tehetségkutató háttérműsorának egyik műsorvezetője, ám ezek a támadások eltörpülnek azokhoz képest, amelyeket most kap a BeleValóVilág vezetése kapcsán. Ki a teljesítményét, ki a hozzáértését, ki pedig a személyiségét kritizálja a legnagyobb közösségi oldalon – a civil emberek mellett egyébként néhány egykori villalakó is hangot adott a nemtetszésének.

„Adél nyilván megfelelő módon szakértheti a Való Világ című műsort, hiszen részese volt huzamosabb ideig. Igazából Béci helyett Mészáros János Eleket is betehették volna a Csillag Születikből. Az lett volna igazán pazar” – vélekedett a VV5 hisztikirálynője, Kinga. A szőkeség szerint egyébként VV Olivér lett volna a legmegfelelőbb ember erre a feladatra – az mondjuk jó kérdés, hogy Kinga akkor mégis miért vett részt a műsor castingján. S míg ő Csobot Adél hozzá nem értését, addig VV Éva azt nehezményezi, hogy őt meg bizony meg sem keresték. „Én még lehetőséget sem kaptam a régi botrányaim miatt, megértem, de közel 7 hónapja nem is iszom” – kelt a saját maga védelmére a nemrég jó útra tért botrányhősnő, akit emellett Adél – ahogyan ő fogalmazott – éneklős nyávogása idegesít.
 
S hogy mit gondol minderről maga az érintett? Ezt is megtudtuk: „Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, ami persze engem nem feltétlenül érdekel. Egyedül az építő jellegű kritika érdekel, nem pedig az, hogy valaki hogyan tudja – már elnézést – ocsmány módon elmondani a véleményét” – zárta rövidre a témát Adél, hozzátéve: róla az X-Faktor óta leperegnek az ilyen jellegű bántások.
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!