|
Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár 8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.
| |
|
2014. december 5. - Havasi Symphonic Aréna Show
| |
|
Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !
Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre
| |
Csobot Adél facebook oldala |
| |
|
|
|
Csodás menyasszony lett Csobot Adél
Csobot Adél még nagyon fiatal, de már másodszor bújt menyasszonyi ruhába, és láthatóan nagyon jól érzi magát benne.
Adél gyerekkorában számtalanszor belebújt anyukája esküvői ruhájába, így kifejezetten örült az esküvőkre szakosodott magazin felkérésének, immár másodszor.
"Amikor felvettem anyukám ruháját, azon gondolkodtam, hogy mikor és milyen lesz majd egyszer az én esküvőm. Hatalmas, mesébe illő, bálszerű lakodalmat képzeltem el, olyat, mint a királykisasszonyoknak és a hercegnőknek van a mesékben. De ez az elképzelésem már többször is megváltozott! Ráadásul egyelőre nincs is a férjhezmenetelem a közeljövőm tervei között, így végképp nem tudom megmondani, milyen lesz, mert biztosan addig is sokszor meggondolom magam. De nem szeretem elhamarkodni az ilyen dolgokat. Szerintem majd a pillanat szüli az elhatározást, hogy milyen menyasszony leszek, bár az valószínű, hogy egyedi, letisztult és különleges ruhám lesz, olyan, amilyen csak nekem van, amit majd akkor megálmodok. Érdekes, hogy mindig azt gondolom, én biztosan nem vagyok az az abroncsos szoknyás, nagyruhás menyasszony típus, de a fotózáson nagyon jól éreztem magam ebben is. Alapvetően az összes ruhában nagyon otthonosan mozogtam, így nem is döntöm el előre, hogy milyenben álmodom az esküvőmet. Talán az első egy rózsaszín ruha" - tervezgetett a BeleValóVilág műsorvezetője, aki szerint a házasság nem arról szól, hogy férjhez megy, hanem arról is, hogy elveszik feleségül.
A további képekért katt a képre!
újabb kép
Adél újabb képet osztott meg instagram oldalán, amit el is hoztam nektek!
Csütörtök esti hangulat.. - Írta Adél
legidegesítőbb sztár??
A femcafé internetes oldal szerint Csobot Adél az egyik legidegesítőbb személy, ezt pedig egy olyan videóval bizonyítják, amit egy internet-felhasználó - Indianmore Privat -készített. Az internetes portál szerint Adél kényszeresen ragaszkodik a „no” szócskához. Íme, a bizonyíték!
videóért katt ide
A volt x-faktoros feltűnően gyakran használja a „no” kifejezést, amit egy internetes mém-gyártó nem is hagyott szó nélkül.
Csobot Adél műsorvezetéséről mondanak jót is, rosszat is: nyilván, akinek eddig sem volt szimpatikus a volt x-faktoros, a Belevaló műsorvezetése közben sem fogja megszeretni, aki pedig eddig is kedvelte, elnézi neki azt az apró hibát, hogy mennyire gyakran használja a "no" kifejezést. Adél már az X-Faktor alatt is alaposan megosztotta a közvéleményt, és ez mostanra sem változott. Az érettségijét hamarabb ünneplő énekesnő „no”-zásáról most egy videó is készült, Csobot Vs. Hollywood címmel, amelyben minden "no"-ért egy-egy filmjelenet jár, amelyben a szereplő szintén azt mondja, hogy "no", hol ordítva, hol fájdalmasan, hol pedig tiltakozva.
Kerestük Csobot Adélt is, hogy vajon feltűnt-e neki, milyen gyakran használja ezt a kétbetűs szócskát, illetve hogy mennyire tartja viccesnek, hogy erről videót készítettek, ám a menedzsment azt közölte, hogy nem kívánnak megnyilvánulni a témával kapcsolatban. Kár.
katt ide egy másik videóért
Lola megosztása
Korsós Judit, azaz Lola instagram oldalán megosztott egy olyan képet Adélról, ami a belevalóvilág stúdiójában készült adás közben. A képhez oda írta, hogy lassan ikrek is lehetnek, gondolva az egyforma fazonú frizurájukra. A képhez hozzászólt Istenes Bence, Adél , majd Péterffy Lili is! Nézzétek csak:
@adelcsobot szerintem lassan ikrek lehetünk,nem? 😊 - Írta Lola
@istenesbence en is mindig ezt mondom :)))) olloooooooo!!! - Írta Bence
@adelcsobot Pusziii @korsosjuditlola ;) - Írta Adél
@lilipeterffy De joo:)) @adelcsobot @korsosjuditlola - Írta Lili
belevalóvilág - nézd újra
A tegnapi napon a belevalóvilágot Adél vezette, mint műsorvezető, ezért elhoztam azt a linket, amin visszatudjátok nézni!
A BeleValóVilág adásában arra kerestük a választ, hogy a nézők, kit tartanak a legtisztább lelkű és legrosszindulatúbb játékosnak, hogy mi lesz Iza...
kattints ide a linkért
Leszbikusnak nézték Csobot Adélt
Az RTL Klub X-Faktorából megismert énekesnő nem először kap a csatornánál műsorvezetői feladatokat. Az After-X után most a BeleValóVilágban láthatjuk, a fogadtatása pedig hasonló, mint korábban. Divatos szóval élve: megosztó.
Még csak néhány napja indult el a ValóVilág 6 háttérműsora Csobot Adél és VV Béci vezetésével, a nemrégiben rövid hajra váltó énekesnő máris kap hideget-meleget. Vannak, akik már az új külsejével sincsenek kibékülve, mások azonban csupán néznék a mellbimbó-villantása miatt is népszerű, szexi tévést, ám műsorvezetői kvalitásait nem tartják túl nagyra. A legtöbben az alábbi képet kommentelték, ahol Adél eddig nem látott frizurával pózol.
"Azta Adél, hirtelen azt hittem, valami leszbi csajszi áll ott! Szörnyű lett a hajad! Ez a stílus nem a tied, inkább vagy te egy jazzdíva!" - írta nem túl hízelgő véleményét egy kommentelő.
"Szépnek szép, csak éppen nem odavaló, nem tudom, mért ragaszkodnak ennyire hozzá..." - fűzte hozzá egy másik facebookozó.
Ugyanott ilyeneket is olvashattunk:
"Adél változtass a nyávogásodon,mert nagyon idegesítőőő".
"Nincs azzal baj, hogy mást is kipróbálsz, de elsősorban énekesnő vagy, méghozzá nagyon jó. Oda olyan ember menjen, aki nem tud énekelni".
ma is belevalóvilág Adéllal
Ne feledjétek a mai napon szintén Adél fogja vezetni a BeleValóVilágot az RTL II csatornán 23.00 órától!
| |
|
|