| interjúk : Csobot Adél – szving, szving, szving |
Csobot Adél – szving, szving, szving
2013.11.21. 12:18
Fekete kisestélyi, csipkekesztyű, élénkpiros, mindig mosolygó ajkak és szving – Csobot Adél, a magyarországi X-Faktor versenyzője az Erdély Broadway meghívottjaként utazott Marosvásárhelyre. A felvétel után öltözőjében beszélgettünk a 19 éves lánnyal eddigi életéről, élményeiről, énekkarrierjéről, terveiről, és nem utolsó sorban kifogyhatatlan energiájáról.
– Mikor, hogyan érintett meg a zene először?
– Nálunk a család is ilyen zenehallgatós család, úgyhogy lehet, hogy már kiskoromban. Kilenc éves korom óta foglalkozom komolyabban a zenével, hiszen akkor kezdtem el énekelni, zongorázni tanulni, majd ugye később egy lányzenekarban is játszani.
– Matematika-informatika szakot végeztél most 2013-ban. Nehéz volt egyeztetni a tanulást az X-Faktorral?
– Igen, nagyon nehéz volt. Nem sajtáltatásképp mondom, de tényleg az volt. Én konkrétan a tizenkettedik osztály elején nem voltam már ott. Nekem az utolsó évem végig kimaradt, nem éreztem magaménak, mert ugye kimaradtak ezek a ballagásra készülős dolgok meg az érettségi. De hát nyilván próbáltam akkor is bepótolni, már akkor sikerült az első félévet. Persze mindenképpen le fogok érettségizni, és továbbtanulni is szeretnék. Nehéz, azonban korábban is nehezebb volt, amikor éreztem néha, hogy sokkal több a zenekari próba, az énekóra, és nem figyeltem eléggé oda a tanulásra, akkor inkább aláhagytam, és elkezdtem tanulni. Azt gondolom, hogy nyilván kell iskola mellett is csinálni valamit, de az ilyen dolgokat mindig nehéz összeegyeztetni.
– A zeneiparban szeretnél dolgozni, vagy ez csak egy ugródeszka?
– Nem ugródeszka, különben nem csináltam volna végig az X-Faktort. Amióta az eszemet tudom, azóta a színpadra akarok állni, és állandóan szerepelni, vagy énekelni, vagy színházi darabban játszani. Én ezt komolyan gondolom, úgyhogy az énekléssel is szeretnék tovább foglalkozni, fejlődni, hiszen rengeteget kell még tanulnom. Egyébként a színház sem marad ki az életemből, mert most kabaréra próbálok, szóval vannak ezek a kis utak is. Tervezem, hogy minden kis feladatot, kihívást próbáljak meg teljesíteni, aztán majd kialakul, hogy mi az a végleges út, amin maradok.
– Erdélyből származol, most pedig Budapesten élsz. Hiányzik Nagykároly, az otthonod?
– Persze. Igazából nem ott születtem, hanem Aranyosgyéresen, de ott nőttem fel, úgyhogy nagyon-nagyon hiányzik. Néha kicsit egyedül érzem Budapesten magam, hogy nincs ott anya, nincsenek ott a barátaim, akiket már évek óta ismerek, de nyilván születnek új barátságok, meg a régiekkel is meg lehet tartani a kapcsolatot. Természetes, hiszen ez az első alkalom, hogy ilyen messzire egyedül elmentem, és már ott is lakom, ez pedig elég nehéz tud lenni, de mindent a cél érdekében.
– Mindkét országban fellépsz, mennyire különbözik a magyarországi közönség az erdélyi közönségtől?
– Ezen még nem gondolkodtam igazán. Három alkalom volt, amikor Romániában léptem fel, de számomra a közönség az közönség. Nyilván, amikor az ember hazajön, az teljesen más. Például most szombaton otthon egy fesztivál keretén belül voltam én az egyik meghívott vendég Nagykárolyban. Brutál élmény volt fellépni azon a színpadon, ahol egyébként gyerekkorom óta minden évben az ottani kultúrház tanítványaként felléptem a többi énekessel együtt. S most úgy menni oda, mint Csobot Adél, akit már sokkal többen ismernek… elpityeregtem magam rendesen a színpadon. Ebből a szempontból különbözik a közönség, amikor az ember hazamegy, de alapvetően nem gondolom azt, hogy a romániai közönség meg a magyar közönség között lenne bármilyen különbség. Mindenhol óriási szeretet vár, és mindenhova én is nagyon szívesen elmegyek.
– Szándékozol-e hazaköltözni?
– Nekem nagyon nagy vágyam volt az, hogy egyszer Budapesten éljek. Már tízévesen álmodoztam arról, hogy egyszer én ott fogok lakni. Amikor átutazóban voltunk, mindig mondtam anyunak, hogy olyan jó lenne itt lakni Budapesten, és akkor most egy átlagos hétköznapon észrevettem, hogy itt lakom Budapesten. Fel sem fogtam, hogy az egyik álmom valóra vált. Nagyon szeretek ott élni, és azt gondolom, hogy ha ez így tovább fog működni, nyilván odafűz a munkám, akkor nincsen a terveim között, hogy a közeljövőben hazaköltöznék. Soha nem lehet tudni, hogy mi fog történni, hogy mi adódik, de én azt gondolom, hogy ha minden gördülékenyen alakul, akkor nem költözöm haza.
– Milyen érzés ilyen fiatal lánynak lenni ebben a szakmában?
– Furcsa, de nagyon ritka az a szituáció, amikor azt érzem, hogy én még „csak” tizenkilenc éves vagyok, honnan lenne ebben tapasztalatom? Alapvetően az ember ezt nem igazán érzi. Amúgy szerintem az előadók kortalanok. Mindegy, hogy ő most 50-60 éves, én meg tizenkilenc vagyok, hiszen ugyanazt kell nyújtani a színpadon. Szóval nem érzem az ilyen különbségeket, csak akkor, amikor nyilván a munkáról van szó, amikor tudom azt, hogy a másik ember mögött ott van 20 évnyi munka, és azért ilyen jó. De nem egy negatív dolog az, hogy én tizenkilenc éves vagyok, sőt, jó ilyen fiatalon már benne lenni ebben a dologban.
– Nem félsz attól, hogy egyeseknek a fiatalságod csábítóbb, mint a hangod vagy az előadásmódod?
– Biztos vagyok benne, hogy vannak ilyenek, mert ugye a rajongói közösségi portálomon rengeteg olyan hozzászólás van, amikor nem érdekli az embereket, hogy éppen mi van a fotón, csak éppen az, hogy hogyan nézek ki. Vannak ilyenek, de nem feltétlenül adok az ő véleményükre, nem érdekelnek ezek a dolgok. Én azt gondolom, hogy az, hogy az ember jól néz ki, vagy, hogy fiatal, vagy éppen csinos, az csak plusz dolog lehet amellett, hogy tehetséges is. Ezt most nem arra érem, hogy én milyen tehetséges vagyok, és még jól is nézek ki, hanem, hogy alapjáraton, ha valaki dekoratív ebben, az a mai világban egy plusz dolgot jelent. Ennek ellenére azzal sincsen semmi baj, ha az ember nem feltétlenül egy csinos lány, de igazából nem törődök ezekkel.
– Rengeteg rosszindulatú pletyka kering rólad a médiában, te mégis mindig mosolyogsz. Honnan ez a sok energia?
– Az emberek szeretetéből tudok meríteni energiát, amikor alkalomról alkalomra elmegyek fellépni mindenféle helyekre. Megtanultam, hogy nem kell állandóan ezekkel a dolgokkal foglalkozni, el kell engedni. Negatív vélemények és rosszindulatú emberek mindig lesznek. Az más dolog, ha valaki építő jellegű kritikát mond, azt meghallgatom, elgondolkodom rajta, azt mondom, lehet, igaza van, és bizonyos dolgokat másképp kellene csinálni. De az, amikor valaki csak azért jön fel például a Facebook oldalamra, hogy bármi ilyet írjon, azt tényleg szánalmasnak tartom és ignorálom az életemből, mert semmi értelmét nem látom, hogy én bármennyit is elkezdjek ezen agyalni, vagy foglalkozni ezekkel a dolgokkal, mert ezek csak leszívják az energiámat. Az ilyen emberek szemébe kell belenézni, mosolyogni egyet, azt mondani, hogy rendben van, oké, és továbblépni.
– Mi jelenti számodra a jó énekesnőt?
– Sok előadót tartok nagyon jó énekesnőnek. Fontos, hogy az ember tudja, honnan indult, hová szeretne eljutni, tudjon alázattal végigmenni azon az úton, és akkor az ember már jó énekesnő.
– Milyen előadókkal, sztárokkal szeretnél együtt zenélni a jövőben?
– Nincsen ilyen nagy álmom, hogy én bárkivel is, bármikor együtt énekeljek vagy zenéljek, mindent fog fokozni az élet, a sors, mindent úgy fog alakítani, ahogy lennie kell. Hiszek abban, hogy semmi nem véletlen. Én már azt meg tudom köszönni, hogy a mai napig milyen zenészekkel játszhatok együtt, akár az estemen, mert ugye Budapesten van egy önálló estem a Simply Swing! az Orfeumban, ahol iszonyatosan jó zenészekkel játszhatok együtt, valamint tényleg olyan emberekkel hozott össze eddig is az élet, akikkel életemben nem gondoltam volna. Lehet, hogy eddig hallottam játszani és imádtam is, aztán egyszer csak ott álltam mellette a színpadon. Azt gondolom, hogy azokkal az emberekkel fogok együtt énekelni, vagy együtt játszani, zenélni, akikkel majd éppen kell.
– Mik a terveid erre az évre?
– A terveim azok, hogy még jobb legyen az önálló estem, újat, egy picit másat kitalálni és színpadra vinni. Valamint itt van a Szenes Iván feldolgozásokból a lemezem. Ő volt Magyarország legnagyobb dalszövegírója, s az ő szövegeiből készült daloknak a feldolgozása lesz ezen a lemezen. A nyaramat igazából most ez tölti ki. Saját dalon, videoklipen is dolgozom ezerrel, bízom benne, hogy sikeres lesz. Az első saját dalom már megvan Szving hatás címmel, de természetesen e mellé szeretnék második meg harmadik saját dalt is, hozzá videoklipet, ez abszolút nem marad ki az életemből.
– Hol látod magad tíz-húsz év múlva?
– Ugyanitt látom magam, remélem, hogy tíz-húsz év múlva is fogunk találkozni, és majd ezt ugyanígy megbeszéljük, hogy emlékszel akkor, hogy milyen volt azelőtt. Az a véleményem erről a dologról, hogy az embernek csak jól ki kell találnia ezt, és nagyon őszintének, emberközelinek kell lennie, hogy tudja, mit akar, céltudatos legyen, alázatos legyen. Semmi sem megy egyik napról a másikra, vagy egyik percről a másikra, mindenhez kell munka és idő, de ezek a dolgok meghozzák majd a gyümölcsüket, és akkor az ember rájön, hogy ennek a gyümölcse az, hogy tíz-húsz év múlva is ugyanott van még a színpadon, ugyanúgy elmegy énekelni, ugyanúgy készítenek vele interjúkat. Nyilván, most ez egy nagyon nagy változás, drasztikusan ment végbe ez az egész, hogy hirtelen ismert ember lettem, és mindenki velem akar beszélni, és velem akar fotót készíteni, de ez lecsillapodik egy idő után. A lényeg az, hogy az ember ezt szinten tudja tartani, tényleg tudja azt, hogy mit akar, és abban nagyon jónak kell lenni. Ha ez sikerül, úgy gondolom, nem lesz majd az a probléma, hogy eltűnök a süllyesztőben.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Archívum