CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

interjúk
interjúk : balatonalmádi interjú

balatonalmádi interjú

  2013.02.02. 16:37


 

Nagy sikerű, telt házas koncertet adott Csobot Adél, az X-Faktor című tehetségkutató műsor tavalyi szériájának harmadik helyezettje, aki a televíziós adásban énekelt számaiból adott elő többet. A rendezvény előtt beszélgettünk a fiatal énekesnővel terveiről, a televíziós műsorról, és arról, milyen az élet a reflektorfényben?

- Hogyan tudod feldolgozni azt a népszerűséget, amit az X-Faktorral szereztél az elmúlt hónapokban.

- Röviden válaszolva egész jól. A televíziós műsor kapcsán az egyik pillanatról a másikra egy egész ország előtt ismert lettem, megállítanak az utcán, autogramot kérnek, megszólítanak. Ezt nagyon élvezem, jó, hogy sokan érdeklődnek irántam, persze leginkább azok, akik kedvelnek. Sokan kíváncsiak arra, hogy vagyok, mit csinálok, hol lépek fel.

- Tartod-e a kapcsolatot a műsorból társaiddal, a mentorokkal?

- Természetesen többekkel napi szinten kapcsolatban vagyunk, egész jó csapat alakult ki, mondhatom azt, hogy barátságok is születtek. Oláh Gergővel, Antal Timivel szoktam fellépni, velük sűrűbben találkozom. Malek Miklóssal, a mentorommal is rendszeresen kapcsolatba vagyok, ő sokat segít. Úgy érzem, hogy mentorok továbbra is támogatnak minket.
 

Balatonalmádiban nagysikerű koncertet adott Cosbot Adél (Fotó: Penovác Károly)

- Nehéz volt az X-Faktor, sok energiát kivett belőled?

- Mint minden verseny, amibe a nagyon sok energiát fektet az ember, az eléggé leterhelő; szóval fárasztó volt.

- Mit szóltál Oláh Gergő győzelméhez?

- Nagyon örültem neki. Harmadik helyen végeztem, de azt gondolom, hogy mindegyik döntőbe jutott versenyző megnyerhette volna a finálét. Én elégedett voltam a harmadik hellyel, amit akkor az emberek láthattak, azok örömkönnyek voltak.

- Nagyon be vannak táblázva mindennapjaid?

- Igen, szerencsére nagyon sok felkérést kapok, sok helyen megfordulok. Próbálok mindegyik meghívásnak eleget tenni.

- Szabadidődben mire jut időd?

- Sokat olvasok, gyakorolok, vagy csak sétálok. Most elég pörgős időszakomat élem, szabadidőre nem sok idő jut.

- Önálló est, lemeztervek?

- Most az önálló estre koncentrálók, természetesen szeretnék majd egy saját lemezt is készíteni, de ez a távolabbi cél, talán egy-két év múlva jelenhet meg cd-m. Valentin-napra időzítve, február 14-én jelenik meg egyébként az első önálló dalom, erre készülök nagyon, izgatottan várom a fogadtatást. Ezeken kívül fellépek a Rózsavölgyi Szalonban és az Orfeumban is, mondhatom, hogy eddig minden nagyon jól alakul. A lemezem olyan stílusú lesz, amiről majd az emberek is remélem azt mondják: ez az, amit Csobot Adéltől elvárunk.
 
- Sokan rajongtak Csobot Adélért az X-Faktorban, de legalább annyian nem szerették azt a stílust, amilyen voltál; megosztottad az embereket. Hogy élted meg ezt?

- Nyilván bántottak az igazságtalan kritikák. Belecsöppentünk egy olyan dologba, ami hirtelen népszerűséget jelentett, megpróbáltam ezt feldolgozni. Rosszul érintett, amikor igazságtalanul bántottak, de sokszor inkább el sem olvastam a rólam szóló írásokat, mert nem akartam foglalkozni a hülyeségekkel, nem akartam erre pazarolni az energiáimat. A fokozott érdeklődés, a médianyilvánosság teljesen új szituáció volt az életünkben, bármennyire is erre a pályára születtünk. Nem tudunk mindent kezelni.

- A csillogással együtt jár a reflektorfény, szereted ezt?

- Természetesen, én gyerekkorom óta színpadra vágytam, akarok az embereknek adni valamit.

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!