CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

interjúk
interjúk : Blikk interjú

Blikk interjú

  2013.01.13. 18:15


 

Szerkesztőségünk vendége volt a 2012-es X-Faktor három dobogósa, akik azt is elárulták, hogyan érzik magukat a döntő után!

Krisz:
Adél! Te voltál az idei mezőnyben a legnagyobb X és a legegyedibb hangszíned is neked volt. További sok sikert! Folytatod a tanulmányaidat? Szeretnél esetleg később műsorvezető lenni? Mi az aszcendensed? Puszi!
Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
Szeretném folytatni a tanulmányaimat, a műsorvezetéssel kapcsolatban nem tudhatom, mit hoz a jövő, de állok elébe minden lehetőségnek!
Gaby:
Sziasztok! Mindhármótoknak szurkoltam, nagyon-nagyon gratulálok Nektek! Hogyan tovább? Gondolom mindhárman maradtok az éneklésnél :) Puszi mindhármótoknak: Gaby
 
Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
Szerintem természetes dolog, hogy mindhárman ezen az úton fogunk tovább menni
Marcell:
Szia Adél! Te vagy a kedvencem! Te vagy a legjobb előadó a világon! Sokat szavaztam is rád! :) Nem tudom,hogy emlékszel e rám én vagyok az a fiatal fiú aki a Corvin próbaterem előtt várt rád és mindig adott ilyen kis ajándékokat neked :) Sajnálom,hogy kiestél :( NAGYON! :( MEG KELLETT VOLNA NYERNED!!!! Benned megvan az X! Egyébként ma megyek a Mammutba találkozni veled :) Szia és szép napot!
Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
Nagyon-nagyon örülök, hogy támogattál és köszönöm a sok szeretetet! Várlak a Mammutban, találkozzunk ott! 
  • zsolt:
    Hello Adel.
    Mit gondolsz a hangod vagy a kisugarzasod röpitett eddig.Nem gondolod,hogy csak a szexis ened miatt toltak a producerek.Azt gondolom nehany het es ckm esetleg playboy is megfog keresni.jol gondolom?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Adél: Igazából remélem, hogy nem csak a kisugárzás az, ami eddig elrepített, hanem az énektudásom...De köszönöm a kérdést.
  • Norbert:
    Adél,ki az a román fiu aki vár rád?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Adél: Nem vár rám senki!
  • JOE:
    Adél, hozzám jössz feleségül, szívem?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Adél: Nagyon kedves vagy, hogy ilyen bátran felvállalod ezt, de úgy gondolom, hogy ehhez több kell!
  • Hütter Henrietta:
    Elsősorban gratulálok neked! Milyen érzés volt meg nyerni az X Faktort?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Gergő: Ismeretlen érzéssel gazdagodtam, nagyon pozitív robbanás volt belül!
  • Bogi:
    Szia Gergő!! :)
    Végig neked szurkoltam,nagyon jó vagy!
    A kérdésem az lenne hogy már felfogtad- e a győzelmet?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Gergő: Még folyamatban van, remélem minél hamarabb felfogom, de akkora dolog ez, hogy nehéz feldolgozni!
  • Gyula:
    Timi mit fogsz tovább csinálni ezek után?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Timi: Minden erőmmel azon vagyok, hogy minél hamarabb megjelenjen egy dalom és hozzá videoklip. Nem fogom feladni!
  • zita:
    Gergő nem voltál jo szerintem Timi sokkal jobb volt csak te szegény családbol valo vagy és ezért nyertél .az előző szériához is nulla vagy.neharagudjál.TIMIKE TE IGEN JO VOLTÁL CSAK MÁR EZ LE VOLT KONNYVELVE HOGY gERGŐNEK KELL NYERNI MERT Ő JOBBAN RÁ van utalva a pénzre.
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Timi: Köszönöm szépen a bókot, de nem értek veled egyet.
  • Csaba:
    Kedevs Timi,az egész családunk nagyon szurkolt Neked,Miattad vártuk a szombatokat.Ritkán látni ilyen tisztatekintetű,szerény.nagyon kedves lányt!Gratulálunk,szuper voltál!Milyen terveid vannak a jövőt illetően?Maradsz Budapesten ?Nyelvtanár vagyok,ha tudok bármiben segíteni-fordítás,tolmácsolás-,nagyon szívesen!
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Timi: Nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltak és hogy szerették azt, amit csináltam a színpadon. Remélem, hogy a jövőben is támogatnak! köszönöm
  • Andrei Aradrol Romania:
    mikor fogsz elvalni szeretet felesegedtol?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Gergő: Soha az életben nem fogok elválni, akárhogy is szeretnék mások! Ő életem szerelme!
  • Máté:
    sziasztok, nagyon jók voltatok mindhárman. Timi nagyon szép nő vagy, s szerintem neked kellet volna nyerni. Tőled kérdezném azt, hogy most jön a pihenő gondolom, aztán meg törni a csúcs felé?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Timi: Szia, nagyon köszönöm a kedves szavakat. Most karácsonyig lesz egy kis pihi, és remélem utána nagyon sok munka vár rám. Próbálok előre haladni!
  • Mező Edina Ivett:
    Az idei karácsonyod hogy fog telni??? Mi jutott eszedbe először amikor megtudtad ,hogy nyertél?? Gratulálok, ahol én lakom is mindenki közmunkából él, példaértékű a kitörésed.Üdv Edina
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Gergő: Nagyon örülök a kérdésnek, az egyik legnagyobb karácsonyi ajándékunk úgy gondolom, már megvan, hiszen sikerrel fejeztem be a versenyt. Üzenem az ottani közmunkásoknak, hogy ne adják fel az álmaikat soha!
  • vivi17:
    Szia Adél! Nagyon tehetséges vagy !!! Ne hagyd abba az éneklést !! A kérdésem : IGAZ A HÍR, HOGY EGYÜTT VAGY ISTENES BENCÉVEL??? Remélem igen, mert cukik lennétek együtt ..... UI.: LÉCIKE KÜLDJ EGY PUSZIT!! :) <3
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Adél: Nem hagyom abba az éneklést és köszönöm a kérdést! :)
  • Kárai Eszti:
    Szia Adél , végig neked szurkoltunk nagyon sajnáljuk , hogy nem te lettél a győztes , ne foglalkozz a rosszakaróiddal mert TE vagy a legjobb :)
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Nagyon szépen köszönöm a sok támogatást, azon leszek a jövőben, hogy ezt megháláljam!
  • Lali:
    Milyen érzés átélni azt amiről csak álmodtatok az induláskor?A tavalyi x faktort nézve gondoltátok volna,hogy ti is ezen a szinpadon fogtok állni?
  • Oláh Gergő, Antal Timi, Csobot Adél:
    Timi: Megmondom őszintén, hogy én belegondoltam, milyen jó lenne ott állni, de nem gondoltam volna, hogy sikerülhet. Nagyon jó érzés volt! 
     
    A további beszélgetést ide kattintva elolvashatod

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!