CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

interjúk
interjúk : Nlcafé interjú

Nlcafé interjú

  2013.01.13. 18:08


 

Adél az X-faktor egyik „legikszebbnek”, legszexibbnek és leginkább megosztónak tartott figurája is egyben. A 18 éves energiabomba lendületét próbáltuk felmérni. Kiderült, hogy szerencsére bőven az egészséges határértéken belül van.

Néhány versenyzőnél a családtagok közel annyi szerepet kapnak a műsorban, mint ők maguk, a te családtagjaidat viszont ritkán láthatjuk és keveset is beszélsz róluk. 18 évesen ilyen magányos farkas lennél? 

 

Én sok előválogatóra tényleg egyedül jöttem, de néha a bátyám kísért el, és anyukám is volt már itt. Csak nem feltétlenül kerültek kamera elé, de természetesen mindig támogatnak.

Csobot Adél nem kíváncsi a rosszindulató megnyilvánulásokraMesélj egy kicsit a családodról!

Jelenleg anyukámmal élek Nagykárolyban, aki könyvelő, és a bátyámmal, aki tanul és mellette dolgozik is.

A kritikák feldolgozásában akkor leginkább anyukád segít? Ő hogyan viseli, hogy számos pozitív megnyilvánulás mellett ott van azért a negatív oldal is?

Anyukám azért van, hogy támogasson, és hogy ott legyen a háttérben. Inkább arra biztat, hogy nem kell mindent elolvasni és mindent zokon venni. Szerinte inkább azokkal kell foglalkozni, akik szeretnek.

Azért nem mindennapos, hogy az ember 18 éves lányát szerelmi ajánlatokkal bombázzák a rajongók, miközben mások heves kritikákkal illetik.

Az emberek azt írják, amit éreznek, amit látnak. Én nem feltétlenül gondolom, hogy ezzel annyira kellene foglalkozni. Írjanak bármit.

Egyből a rosszindulat kategóriába teszed ezeket a megnyilvánulásokat, vagy keresed bennük az igazságtartalmat?

Én akkor tartok valamit rosszindulatnak, ha rosszindulatúan van megfogalmazva, az ilyen negatív megnyilvánulásokra pedig nem vagyok kíváncsi. Egyébként vannak tök normális hozzászólások is.

Kiemelnéd közülük azt, ami a legjobban esett?

Nagyon sok fiú írja, hogy „én szerelmes lettem”, „nekem ez a lány kell”. Szerintem ez annyira aranyos! Nem is ismernek konkrétan, és az alapján, amit eddig láttak, meg tudnak ítélni, és azt mondják, szerelmesek lettek. Én ezekre az aranyos dolgokra szoktam inkább figyelni, nem arra, ha valaki a külsőmet kritizálja, vagy ha azt írja, milyen szexis az Adél.

Csobot Adél nem kíváncsi a rosszindulató megnyilvánulásokra


Ha már szerelem, akkor adja magát a kérdés: a Nagy Szilárd-féle szerelmi vonal mennyire volt valós?

Szerintem egy kicsit fel lett fújva az egész. Szilárddal beszélgettünk és barátok voltunk, de ennyi. Szerelem, romantika vagy románc nem volt köztünk.

Ki ezekben a napokban a bizalmasod, ki áll a legközelebb hozzád?

Az édesanyám, vele beszélek telefonon nap mint nap. Ő az, aki meghallgat, aki tanácsot ad. Konkrétan persze minden versenyzővel jóban vagyok. Velük is elbeszélgetek, hiszen hiába vagyunk versenytársak, mindenki drukkol a másiknak, hogy jól sikerüljön neki.

Szinte minden tehetségkutatós versenyzőnél van még min dolgozni, legyen az a külső, a zárkózottság vagy a zenei képzettség. Szerinted nálad melyik területen kellene erősíteni?

Én úgy gondolom, hogy abszolút a hangképzés és az éneklés, hiszen nem vagyok, nem vagyunk profik szerintem. Ide mindenki azért jött elsősorban, hogy tanuljon. Az X-faktorban óriásit fejlődhetek abban a dologban, amit én nagyon szeretek, legalábbis ha bennem van az akarás. És én érzem magamban a fejlődési vágyat. Zenei képzés, koreográfiai, színpadi mozgás, szóval itt komplex segítséget kapunk.  

Csobot Adél nem kíváncsi a rosszindulató megnyilvánulásokraVisszatérő kritika, hogy egyféle stílusban tudsz jól teljesíteni. Szerinted ez mennyire állja meg a helyét?

Eddig a két igazán kiemelkedő produkciómat tényleg ugyanabban a stílusban hoztam, de egyáltalán nem tartom helyesnek, ha ebből azt hozzák ki, hogy igen, Adélnak csak a dzsesszes dalok mennek jól. Hiszen ha valaki el tud énekelni egy nem is könnyű dalt jól, akkor nyilván el tud énekelni egy másikat is. 

Nincs is olyan stílus, amiben kicsit félsz megmérettetni?

Nem, nem. Őszintén mondom, hogy én mindent szeretettel várok, és minden kihívásnak nagyon örülök. Jó is, hogy változatos a feladat. Nem szeretném azt, hogy úgy legyek beskatulyázva, hogy Adél, aki csak dzsesszt és szvinget tud énekelni.

Egyébként már kisgyerekként is ilyen öntudatos és nyitott voltál, bírtad a színpadot?

Soha nem voltam egy zárkózott személyiség, így nőttem fel. Hároméves korom óta táncolok, színpadon vagyok, és nyilván egy gyereknek az éneklés is ott van az életében. Szóval így nem jelentett számomra akkora nagy „sokkot”, amikor először közönség elé léptem.

Az egyik legszexibb női versenyzőnek tartanak, akinek azért a színpadi öltözködése sem éppen hétköznapi.

Igen, szeretem a minél extrémebb ruhákat. Én ilyen vagyok, szeretem, ha minél egyedibb és minél különlegesebb, hogy mások azt mondják, ez milyen menő!, ez honnan van?

Ezen a ponton előbb Adél hangja, majd maga Adél vész el a semmiből felbukkanó két tucatalsós rajongó hadában. Az egyik szőke kislány csókolgatja is az autogramot, egy megilletődött kisfiú diszkréten oldalazva hagyja magát elnyomni a többiek által, míg az osztály bohóca kétszer is odafurakodik aláírásért. Adél nehezen szakad el tőlük, látszik, hogy szívesen csinálja.

Jézusom.

Szokni kell még, vagy előfordult már többször is, hogy felismertek?

Ezt most ne vedd nagyképűségnek, de már amikor az első előválogatós adásban megjelentem és kimentem az utcára, már akkor ment, hogy, jé, ez az Adél az X-faktorból! Közös fotó mehet? Arról nem is beszélve, hogy mi lett az első élő műsor után. Ez tényleg jó érzés.

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!