CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

interjúk
interjúk : Nagykárolyi interjú

Nagykárolyi interjú

  2013.01.13. 17:33


Image and video hosting by TinyPic

Jó Csobot Adélt látni! Mosolygós és vidám, mint volt, de érezni azt is, hogy változott. Az egyik nagykárolyi kávézóban mesél magáról. Köszöni szépen a gratulációt, és igen, jól van. Most keveset maradhat itthon: „úgy tervezem, hogy szerdáig itthon leszek, utána már megint belelendülök ebbe a körforgásba, amiben eddig benne voltam". Pörög az élete ­ - vallja.

Nyilván sok a kérdés, és ő is mondja, hogy nagyon sok mindenről tud mesélni. Kérésünkre például szól arról, amit mostanság nagyon sokan kérdeznek tőle: „igen ezt nagyon sokan kérdezik: hogy nem félek-e a celebségtől, sztárságtól? Élvezem-e? Stb. Ennek nyilván az az alapja, hogy egy tündérmesébe csöppentünk bele, és kívülről minden rózsaszínűnek tűnik. Az emberek nagy része csak a fellépéseket, a csillogást látja. A munka háttérben marad. Nagyon sokan rákérdeznek, hogyan kezeljük a sztárságot. Én abszolút nem mondom azt magamról, hogy sztár vagyok, sőt még celebnek sem tartom magamat, hanem egyszerűen egy embernek, akit egy egész ország megismert egyik pillanatról a másikra. És arra törekszem, hogy ezt a bizalmat úgy háláljam meg, hogy tíz év múlva is ismerjenek..."

Image and video hosting by TinyPic

Beszél még a terveiről. Merthogy a 18 éves lánynak tervei, elképzelései vannak. Látszik rajta, ha már belecsöppent a tündérmesébe, igyekszik meg is felelni annak. „Február 14-én a budapesti Orpheumban önálló estem lesz. Ez egy másfél órás önálló előadás, ami csak rólam szól. Nyilván nagyon sok embert várok majd, hiszen olyan tekintetben is különlegesebb lesz egy szokványos koncerttől, hogy sokkal komplexebb lesz. Egy bizonyos kort szeretnénk megidézni, mind ruhákban, mind pedig zenei stílusában, de erről egyelőre korai beszélnem. A közeljövőben több mindent elmondok majd erről" - mosolyogja. „Igen, úgy tűnik, hogy lesz filmszerep is, mind biztosabbnak tűnik ez. Nyáron lenne a harminc napos forgatás. Hogy őszinte legyek, ehhez is úgy állok hozzá, hogy egy ez nagy ajándék, egy feladat, amit meg kell oldani. Eleve óriási megtiszteltetés és egyben kihívás, hogy egy női főszerepet kapok/kaphatok. Egyelőre erről is csak annyit árulhatok el, hogy Szikora Robi életéről szóló film lesz, amolyan zenés moziként kell elképzelni. És igen, ezt is nagyon sokan megkérdezik tőlem, hogy most akkor a filmezés, a színészet, vagy az éneklés felé vonzódom-e. Nyilván nekem a legfontosabb, és ami elsődleges az életemben, az az éneklés, merthogy ezen az úton indultam el, és ez az, amiben sokat tudtam fejlődni. Természetes, hogy nem szeretnék leállni. Mindenesetre semmitől sem zárkózom el, akármilyen ajánlatot kapok, igyekszem megfelelni, a lehető legtöbbet kihozni belőle, legyen szó akár színészi, vagy akár műsorvezetői ajánlatról."

Image and video hosting by TinyPic

„Szerencsére azok, akik eddig foglalkoztak velem, közreműködtek a fejlődésemben, egyengettek, továbbra is segédkeznek. Igen, azt is sokan szokták kérdezni, hogy milyen a viszonyom Malek Miklóssal. Örömmel mondhatom el, hogy nagyon jó, eleve úgy váltunk el a műsor végén, hogy bármikor felhívhatom, a tanácsát kérhetem, akár látszólag aprócska dolgokban is. Ha szükségem van egy jó szóra, egy véleménynyilvánításra, bármikor bizalommal fordulhatok hozzá. Bízom abban, hogy még fogunk együtt dolgozni" - fejti ki. Elneveti magát, kacarászik, majd elmondja, hogy igazából óriási poén volt Takács Dani részéről, amikor az élő adásban szerelmet vallott. Mint hozzáteszi, aki ismeri őket, tudja, „csak" barátság van közte és osztálytársa között. „Nagyon vicces volt, ugyanakkor mindig hihetetlenül jó érzés, hogy az otthoniak kiállnak mellettem..."

Image and video hosting by TinyPic

És folytatja a vallomást: „nagyon furcsa, nagyon nehéz, ugyanakkor rendkívül élvezem ezt a helyzetet. Hiszen gondoljunk csak bele, 18 éves fejjel elmentem... És nemcsak annyiban változtam meg, hogy elkezdtem jobban énekelni, avagy elkezdtem hinni abban, hogyha valamit nagyon akar az ember és mindent megtesz a cél érdekében, azt el is érheti. Valamilyen szinten önállósodnom kellett. Már eleve az X-Faktor-házban más volt, mint korábban, hiszen nem volt mindennap ott mellettem az édesanyám, hanem meg kellett tanulnom azt, hogy gondoskodnom kell magamról.

De az X-Faktor után bizonyos értelemben légüres térbe kerültünk, hiszen már nem mondja meg Miklós, hogy aznap mit kell tennem, nem vár az autó a lakás előtt, és meg kell próbálnom önállóan élni. A céljaimért nyilván föl kellett költöznöm Budapestre, és így be kellett laknom ezt a kis lakást is, ahol most lakom, ahol ott vagyok egyedül, mosok, főzök, takarítok, és mindezt 18 éves fejjel. Az a legszuperebb az egészben, hogy nem ijedtem meg, hogy te Jóisten, most mi lesz velem - őszintén szólva, ezen meg is lepődtem. Ugyan tudom magamról, könnyen alkalmazkodó vagyok, ugyanakkor ragaszkodó is. El kellett szakadnom az én otthoni kis szobácskámtól, a családomat sem láthatom mindennap."

Fél éve, még az X-Faktor kapujában lévő Adél arról beszélt az interjút követően, hogy aznap bizony nincs kedve a szőlőskertbe menni, és ezért valami hihető indokot kell kitalálnia az otthoniak számára. Most már albérletben lakik, és önálló estre készül... „Az X-Faktor óta felléptem a Felcsúti Labdarúgó-akadémián, nagyon jó élmény volt, volt egy fellépésem az Orpheumban, ahova Farkas Gábor Gábriel hívott meg. Élőzenekaros, big bandes koncert volt, nagyon élveztem. És a nagyszüleimnél is volt egy karácsonyi fellépésem Aranyosgyéresen. Szilveszterkor Kiskunmajsán énekeltem több ezer embernek."

Eldereng mielőtt válaszol az utolsó kérdésre. „A jövő titka, és számomra is érdekes lesz az, ha Nagykárolyból vagy a környező településekről megkeresnének azzal, hogy lépjek itt fel. Ha ez létrejön, minden bizonnyal ennek az egész történetnek az egyik legkülönlegesebb pontja lesz, hiszen abban a városban énekelhetnék, ahol elkezdtem mindezt. Minden ilyen felkérést nagy szeretettel fogok fogadni!"

Image and video hosting by TinyPic

 

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!