CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

szerelem

Nagy Szilárd

Image and video hosting by TinyPic

Alig kezdődött el az X-Faktor, máris megszületett a tehetségkutató show első szerelmespárja. Legalábbis a vasárnapi adás után mindenki biztosra vette, hogy Csobot Adél és Nagy Szilárd összejött. Az utolsó előtti rosta izgalmai közben ugyanis sem a fiú, sem a lány nem tudta leplezni érzelmeit. Amikor úgy tűnt, a lány nem jut tovább, Szilárd kiborult, még saját sikerének sem tudott örülni. Adél végül mégis bekerült a mentorházba, s ekkor a két fiatal olyan szenvedéllyel borult egymás nyakába, mint János vitéz és Iluska Tündérországban. Ezek után meglepő, hogy az ifjú erdélyi énekesnő cáfolja a love storyról keringő híreket.

– Nem vagyunk egy pár. Nem vagyunk egymás számára közömbösek, ez tény. Nagyon jóban vagyunk, és jó, hogy támaszt nyújtunk egymásnak, ám ez most az őszinte barátság fázisa – magyarázta  Adél.

Image and video hosting by TinyPic

A történetet tovább bonyolítja, hogy a Fókusz kamerái megörökítették, amint a két fiatal összetolja az ágyát a felkészítőtáborbeli szállodai szobában. A 18 éves lány erre is magyarázatot adott.
 
– A tábor alatt kihullottak mellőlem a többiek, így végül Stone-nal és Szilárddal kerültem egy szobába. A felkészülés közben előnyt jelentett, hogy ilyen jóban vagyunk, hiszen tudtuk egymást támogatni. A későbbiekben – ha mindketten továbbjutunk – biztos elkerülünk egymás mellől. Szilárd pozitív, kellemes személyiség. Könnyen szót értünk, de ez nem egy románc, csak jóban vagyunk.
 
Szilárd már nem ilyen kategorikus: bár szerelemről ő sem beszélt, szavai tele vannak gyöngédséggel.
 
– Adél szép lány, szinte mindenkinek megakad rajta a szeme, de engem a személyisége és a kisugárzása fogott meg igazán. Tetszett az is, hogy pozitív, mosolygós, őszinte és jókat lehet vele beszélgetni. Nagyon klassz volt, hogy számíthattunk egymásra, volt kivel megbeszélni a dolgokat, és egy szobába is kerültünk. Örülnék, ha így maradna. A szüleimnek, barátaimnak néha megemlítettem Adélt. Örültek, hogy van egy stabil támaszom itt – árulta el a 22 éves énekes, akinek az X-Faktor előtt egy hónappal ért véget négy és fél éves kapcsolata a menyasszonyával.
Istenes Bence

Image and video hosting by TinyPic

Az X-Faktor 18 éves versenyzője beleszeretett a 25 éves műsorvezetőbe - minden szabad percüket együtt töltik!
 
"Az RTL Klub székházában szinte nyílt titok, hogy együtt járnak. Rendszerint együtt ebédelnek, és már teljesen természetes mindenki számára, hogy olykor kézen fogva sétálnak a folyosón. Bence az élő show-k alatt mindig keresi az alkalmat, hogy Adéllal legyen, a számok előtt pedig megöleli, és sok sikert kíván neki egy puszival. Arra viszont kínosan ügyelnek, mióta tudják, hogy több van köztük barátságnál, hogy az After X-ben, a beszélgetések alatt a nézők semmit se vegyenek észre a kettőjük kapcsolatából"
 
- nyilatkozta egy médiamunkás a Blikknek.
 
"Már a produkció elején szimpatikusak voltak egymásnak, szépen lassan alakult ki köztük a barátság, majd ez mélyült el. Sokat találkoznak a műsor miatt és azon kívül is, de Bence pontosan tudja, Adél számára milyen fontos ez a verseny, így mindent megtesz, hogy ne befolyásolja a lány felkészülését. Adélnak nagyon kemény ez az időszak, Bence közelsége pedig sok problémán átsegíti"
 
– tette hozzá a csatorna egyik munkatársa, aki a neve elhallgatását kérte.
 
Istenes Bence amúgy nagy szívtipró: elsőként Kovácsovics Fruzsival melegedett össze, majd jött Iszak Eszter és végül VV Anikó, akivel tavasszal szakított.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon