|
Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár 8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.
| |
|
2014. december 5. - Havasi Symphonic Aréna Show
| |
|
Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !
Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre
| |
Csobot Adél facebook oldala |
| |
|
|
|
Adél nagyon jó show-t varázsolt a színpadra
Az X-Faktor szombati adásában már csak 11 produkció állt színpadra és küzdött a nézők és a mentorok kegyeiért. Az utolsó két helyen a nézők szavazatai alapján Nagy Feró versenyzői, a P.J.Z. és Keresztes Ildikó mentoráltja, Lass Bea végzett. Csobot Adél ezúttal Carly Rae
Jepsen dalával, a Call me maybe-vel robbant be a színpadra. S hatalmas show-t produkált.
A sztratoszférán innen és a hangsebességen túl, elkezdődött az X-Faktor második élő show-ja. Ördög Nóra szkafanderben ugrott az X-Faktor stúdiójába. Mint ismeretes, a második döntőben 11 versenyző mérte össze énektudását. A múlt héten Kvaka Andrea és Fehér Zoltán párbaja után a mentorok Andit küldték haza, aki most a nézőtérről szurkolt döntős társainak. Örödg Nóri a „Malek-átokról" faggatta Mikit, hiszen eddig minden évben az ő egyik mentoráltja búcsúzott elsőként a versenytől, de Miklós reméli, hogy úgy alakul, mint 2011-ben, amikor a nehéz indulás után csodásan zárult a verseny, hiszen az ő versenyzője, Kocsis Tibi bizonyult végül a legjobbnak.
A nagykárolyi Csobot Adél ezúttal Carly Rae Jepsen dalával, a Call me maybe-vel robbant be a színpadra. Nagy Feró állítja, örök rajongója a lánynak, a mostani produkció mégsem nyűgözte le, szerinte hanyagolnia kellene ezt a stílust, mert nem illik Adélhoz. Ildi úgy gondolja, a lány nagyon magasra tette a mércét, így nem tudta kiadni magából azt, ami benne rejlik, végig takarékon maradt. Péter szerint Adélt nem a hangja miatt szeretik, és Mikivel nagyon jó show-t varázsoltak a színpadra.
Geszti Péter úgy véli, miután a versenyzők előadták a dalokat, az este hangulata olyanná válik, mint egy atomháború, mert valakit elveszítenek, és nem lehet megmenteni. Ildi szerint, bár néha-néha összekapnak a mentorok, összességében mégis nagyon jó produkciókat láttak. Nagy Feró szerint a legjobb dolog, hogy részt
vehetnek az ország legnagyobb show-jában.
A show végén Ördög Nóra kihirdette az eredményt: Antal Timi, Fehér Zoltán, Zámbó Krisztián, Oláh Gergő, a Like, Stone, a Spirit, Szabó Dávid és Csobot Adél biztosan ott lesz a harmadik élő döntőben. Lass Beának és a P.J.Z.-nek párbajban kellett meggyőzni a mentorokat és a közönséget, hogy van helyük az X-Faktorban. A P.J.Z. és Lass Bea párbaja után a mentorok döntöttek. Keresztes Ildi és Geszti Péter a P.J.Z.-t küldte volna haza, Nagy Feró pedig Lass Beát ejtette volna ki, így a döntés Malek Mikire maradt: a P.J.Z.-nek kellett búcsúzni az X-Faktortól.
| |
|
|