CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

Hírek napjainkban

Mosómedvével pacsizik Csobot Adél

Csobot Adél mosómedvével, Kocsis Tibor két fehér oroszlánnal, Steiner Kristóf pedig cápaharcsákkal fotózkodott.

Csobot Adél a Budakeszi Vadaspark mosómedvéjét látogatta meg, Steiner Kristóf cápaharcsákkal szelfizett Izraelben, Kocsis Tibo pedig két oroszlánnal barátkozott össze egy-egy fénykép erejéig. A sztárok legyőzték félelmüket és pacsit adtak a vadállatoknak, csatlakozva a #hiFIVE kampányhoz, amely divathullámként söpör végig Magyarországon.

„Az igazi #hiFIVE pillanat nem más, mint megélni egy örömteli pillanatot, legyen az egy jóhír, egy mókás esemény, és azt megkoronázva összecsapod a kezed valakivel. Én az örömömet most Dagival, a mosómedvével osztottam meg. Imádtam, pedig korábban nagyon tartottam tőlük" – mesélte nevetve Csobot Adél, aki a többi hírességgel együtt az állatos #hiFIVE fotókat feltöltötte Facebook-ra és Instagramra, hogy mások is kedvet kapjanak csatlakozni a Fashion Days által indított mozgalomhoz.

 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG