CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

Hírek napjainkban
Archívum - 2014. február

Valentin nap - Máris hiányzol

Ez nem Adélhoz tartozik, de nagyon szívhez szóló kis aranyos videó! :) Nézzétek meg! :)

instagram kép

Február 14.-én lett 1 éves Csobot Adél Simply Swing-je. Már láthattatok képeket az eseményről, ám a tortáról még nem, de nagy örömünkre Adél megosztotta velünk a tortát is az instagram oldalán, amit el is hoztam nektek! Mégegyszer Boldog 1 éves születésnapot Simply Swing!! :) Sajnos a tegnapi belevalóvilágban szintén Béci várta a nézőket, de reméljük, hogy hamarosan Adél lesz a műsorvezető! További fejleményekért kövessétek az oldalt!

Happy birthday Simply Swing !!! - Írta Adél

Image and video hosting by TinyPic

Újabb instagram képek Adéltól

Adél kettő képet osztott meg instagram oldalán. Az első kép az Orfeumban, a jubileumi simply swing eseményen készült.  A második kép pedig egy nagyon jól sikerült művészi fotó lett.

Köszönöm mindazoknak, akik résztvettek a SIMPLY SWING időutazásban!! Bízom benne, hogy sok ilyen csoda lesz még az életemben!!!  -Írta Adél

Köszönöm mindazoknak, akik résztvettek a SIMPLY SWING időutazásban!!! Bízom benne, hogy sok ilyen csoda lesz még az életemben !! Köszönöm nektek: Orfeum( a pesti mulató, az én helyem:)) ) Sziklai Ildikó ( aki hitt az időutazásban) Farkas Gábor Gábriel ( aki mindenben segített),Tempfli Erik,Csák Péter, Farkas Péter Bubu, Földesi Attila, Hámori János, Abbas Murád, Nagy Balázs, Cserta Balázs, Kedl László ( a helyettesíthetetlen,csodálatos zenekar) Csorba Szilveszter( aki a fény- és hangtechnika mestere ), Kiss Szilvia ( aki minden alkalommal csodás frizurákat álmodott meg), Schlovicskó Kata ( aki szebbnél szebb sminkeket készített) ,Pusztai Olivér(aki mindvégig együtt utazott/ utazik velem az álmaim felé)!!!!!!! - Írta Adél facebook oldalára!

Image and video hosting by TinyPic

Tükröződés- Írta Adél

Image and video hosting by TinyPic

belevalóvilág

Image and video hosting by TinyPic

Mindenki nagy meglepetésére a tegnapi belevalóvilágot Béci vezette, mint műsorvezető. Csupán annyi történt, hogy Adél lebetegedett, ezért nem tudta elvállalni a tegnapi műsorvezetést. De ha minden igaz, akkor a mai belevalóvilágot már Adél fogja vezetni 23.00 órától az RTL II csatornán. Persze csak ha meggyógyul, hiszen ez sem 100%-os, mert Béci sem mondta annak. Az Online Linket pedig mihamarabb fogom hozni, amint Adél vezeti a műsort.

Csobot Adél: A legfontosabb a nyitottság

Csobot Adél élete teljesen megváltozott az X-Faktor után. Idén érettségizik és szeretne továbbtanulni. Egy dologban biztos: mindig énekelni szeretne. 
 
Hogyan élted meg az X-Faktor után jövő sikert? Mi volt a legnagyobb különbség az azelőtti és azutáni életed között?
 
Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem ebben a versenyben. Nem tudok egy dolgot kiemelni, ami más volt eddig, hiszen az életem teljesen megváltozott, amivel nincs semmi baj. Imádom a jelenlegi életem.
 
Ha jól tudom, tavaly ősszel érettségiztél. Milyen továbbtanulási terveid vannak?
 
Nem,nem tavaly ősszel,hanem idén fogok érettségizni, amit már nagyon várok. Tovább szeretnék tanulni,de az még a jövő zenéje.

Image and video hosting by TinyPic

Nemrég nagy átalakuláson esett át a külseje (Kép: Facebook)

Ha nem énekelnél, mivel foglalkoznál szívesen?

Nem tudnám azt elképzelni, hogy ne énekeljek, hisz mindenem a színpad, de ugyanúgy, ahogy most is emellett érdekel a színészet is.
 
Már egy ideje a műsorvezetést is kipróbáltad. Hogy jött a felkérés és milyen érzés volt? Hogyan készültél fel rá?
 
Nagyon jó érzés volt az,amikor felkértek a műsor vezetésére,természetesen teljesen új világ számomra,amelyben sokat kellene még tanulnom.
 
Képezted magad valaha énektanárnál?
 
Igen,képeztem magam eddig is és a mai napig járok énektanárhoz,hiszen a fejlődés, a tanulás elengedhetetlen!
 
Sokat lehetett olvasni arról, hogy téged is zaklattak rajongók és trollok az interneten. Hogyan kezelted ezeket?
 
Azt gondolom,hogy okosan kell ezeket kezelni. Mindig is lesznek olyan emberek, akik nem tudják, hol a határ. Egyszerűen nem kell velük foglalkozni, el kell engedni.
 
Nemrég drasztikusan megváltoztattad a külsődet. Minek köszönhető ez a nagy váltás?
 
Szeretem a változásokat, szeretem a megújulást, ezek nagyon fontosak nekem, s mivel fiatal vagyok azt gondolom ezeknek a "drasztikus változásoknak" épp itt van az idejük.
 
A Facebook oldaladon már több, mint 75 ezer rajongód van. Te kezeled az oldalad? Mi mindent osztasz meg velük?
 
Én kezelem az oldalam szinte mindig... kivétel az,amikor megkérem managerem, Pusztai Olivért, hogy segítsen nekem. Szeretem a saját örömeim megosztani az engem kedvelőkkel. Fontosnak tartom, hogy velem együtt tudjanak örülni, mert az engem is feltölt, abból én is tudok táplálkozni! Nagyon boldog vagyok, hogy már ilyen sokan vagyunk az oldalon, kívánom, hogy még többen legyünk:)
 
Mit gondolsz ma milyennek kell lennie egy fiatal énekesnek, hogy sikeres legyen. Mik azok az alapvető tulajdonságok, amikkel népszerű lehetsz?
 
Azt gondolom, hogy a mai világban egy énekesnek nagyon nyitottnak kell lennie az őt körülvevő dolgok felé. Vidámnak kell lennie, de legfőképp alázatosnak!
 
Kik azok a magyar és külföldi énekesek akikkel álom lenne egy színpadra állni?
 
Nem is tudok speciel mondani egyet sem, sokan lennének, akikkel szívesen énekelnék.
 
Hogyan kezeled, hogy a magánéletedben vájkálnak sokszor. Mennyire kellett hirtelen felnőnöd a népszerűség miatt?
 
Megpróbálom teljesen elzárni már a magánéletem. Nagyon hamar fel kellett nőnöm, hiszen az egyedül élés, a családtól való elszakadás mind ezt hozta. Nem feltétlenül a népszerűség miatt kellett érettebben gondolkodnom, élnem inkább a felelősség miatt.
 
Kiktől tanultál a legtöbbet a szakmában?
 
Nagyon sok jó emberrel vagyok körbevéve,akiknek rengeteget köszönhetek. Hálás vagyok azoknak, akik segítettek és segítenek elérni a magam elé kitűzött célokat.

Adél facebook üzenete

Image and video hosting by TinyPic

Adél legújabb facebook üzenetével arra buzdítja azokat az embereket, akik még nem töltötték le új dalát - forog a film -, hogy töltsék le, hiszen itt az alkalom arra, hogy kiváló minőségben hallgathassuk az új dalát! Hajrá!:)

Sziasztok!!! :)) Ugye emlékeztek mééég ???!! A Forog a film című dalomat már le tudjátok tölteni több helyről is!!!
Íme! 
 
 
Csodáás napot!!! :) - Írta Adél

belevalóvilág Adéllal

Image and video hosting by TinyPic

Ne feledjétek a mai napon Adél fogja vezetni a BeleValóVilágot az RTL II csatornán 23.00 órától! Aki tudja nézze, akinek pedig nincs rá lehetősége az se csüggedjen, ugyanis ahogy már megszokhattátok a holnapi napon elhozom az Online linket, ahonnan visszanézhető az adás!

Csobot Adél - Forog film / HungaroSound Official /

Hivatalosan is felkerült Csobot Adél - Forog a film című száma a HungaroSound hivatalos youtube csatornájára! Úgyhogy most már Youtubeon is hallgathatjátok Adél új számát! :) Mindemellett összegyűjtöttem azokat a linkeket is, ahonnan letölthetitek a számot!

iTunes: https://itunes.apple.com/hu/album/forog-a-film..
Deezer: http://www.deezer.com/album/7384680
Korlatlanzene: http://www.korlatlanzene.hu/artist/?b...

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!